Keresés

Felhívás Kondoros-Kardos Köznevelési Társulás fenntartásában működő Kondorosi Többsincs Óvoda és Bölcsődébe történő beiratkozásra

Értesítjük az érintett szülőket, gondviselőket, hogy 2023/2024. nevelési évre történő óvodai beiratkozásokra az alábbi időpontokba kerül sor:

2023. május 2-án (kedd) és május 3-án (szerda) reggel 7.30 órától délután 16.00 óráig

A beiratkozás helye: Kondoros Csabai út 25. - vezetői iroda

A beiratkozás előzetes időpontfoglalással működik, időpont egyeztetésre a 06-66-388-635-ös telefonszámon van lehetőség.

Az óvoda felvételi körzete: Kondoros Város, Kardos Község közigazgatási területe

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2015. szeptember 1-jétől hatályba lépő rendelkezése szerint a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától, szeptember 1-től legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie.
A hatályos jogszabályok szerint az óvoda felveheti azt a körzetében lakó gyermeket is (2,5 éves kisgyermeket) aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, annak hiányában tartózkodási hellyel rendelkező három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. Kérem, hogy előfelvételi szándékukat a gyermekek csoportba sorolása miatt jelezzék a beiratkozási időszakban. Az előjegyzésbe vétel nem jelenti a gyermekek automatikus felvételét.

Tájékoztatjuk a tisztelt Szülőket, hogy a Kondorosi Többsincs Óvodában 

  • integrált óvodai nevelés- sajátos nevelési igényű gyermekek számára – az alapító okirat szerint valamennyi csoportban folyik a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői véleményben foglaltak alapján.
  • szlovák nemzetiségi óvodai nevelés a kétnyelvű csoportjában, a Mókus csoportban vehető igénybe.

Az óvodai beiratkozáshoz szükséges iratok:

  • a gyermek lakcímet igazoló hatósági igazolványa (lakcímkártya),
  • a születési anyakönyvi kivonat,
  • gyermek TAJ száma,
  • a szülők személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa (amennyiben a gyermeket valamelyik szülőnél helyezték el, a szülői felügyeletet gyakorló szülő) vagy más törvényes képviselő személyazonosító igazolványa, más törvényes képviselő esetén a gyámhivatal gyámrendelő határozata,

Az óvodai felvétel tárgyában hozott döntés közlésének határnapja legkésőbb május 31. A döntésről szóló határozatot a beiratkozáskor megadott címre postázza az intézmény

A szülő a döntés kézhezvételétől számított 15 napon belül jogorvoslati kérelemmel fordulhat a Kondorosi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjéhez. A kérelmet írásban kell benyújtani. A jegyző a másodfokú eljárás során a kérelmet elutasíthatja, a döntést megváltoztathatja, vagy megsemmisítheti, és a nevelési intézményt új döntés meghozatalára utasíthatja.

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § a) pontja alapján az a szülő, vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete, vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodában nem íratja be, szabálysértést követ el.

A 2020. január 1-jén hatályba lépő jogszabályváltozások alapján abban az esetben, ha az óvodaköteles korú gyermek vagy tanköteles korú tanuló külföldön teljesíti óvodakötelezettségét/tankötelezettségét, ezt a szülőnek be kell jelenteni az Oktatási Hivatal számára, május 25-ig.

Bölcsődei jelentkezés az év során folyamatosan történik.
Bölcsődébe jelentkezhet az a gyerek, aki 0,5 életévét betöltötte, és a szülők más elhelyezést nem tudnak számára biztosítani.

Horcsák István
intézményvezető